Ez megint egy kicsit belterjesebb írás lesz, de úgy éreztük, hogy nagy baj nem lehet belőle, ha megismeritek árazási struktúránkat.
Biztos benned is felmerült már a kérdés, akár a mi oldalunkat böngészve, akár más webshopban barangolva (itt elsősorban kézműves ékszerekkel foglalkozó oldalakra gondolunk), hogy mi kerül 3-4 ezer forintba egy horgonyos karkötőn, amikor az mindössze egy darab kötél (paracord vagy vitorlás), meg egy horgony. Mi is így voltunk ezzel, mielőtt elindítottuk volna az oldalt.
Sőt, kezdetekben az volt a terv, hogy majd jóval a konkurencia árai alatt kínáljuk a termékeket, és ezért majd jól minket választanak a vásárlók. Hát… ez félig-meddig be is jött. Igen ám, de zöldfülűek voltunk, és nekünk maga az alkotás folyamata volt a vonzó, abban leltünk örömünket, és ebben az egész marketing témában nagyon kezdők voltunk. És nem csak hogy kezdők, sokkal inkább abszolút járatlanok. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a negyedéves elszámolásnál olyan mínuszt produkáltunk, hogy öröm volt nézni. És hogy miért? Mert kezdőként azzal voltunk elfoglalva, hogy alkossunk, és olyan, hogy NAV, eszünkbe sem jutott.
De akkor most nézzük konkrétabban, hogy Neked, mint vásárlónak mit tartalmaz az ár.
Állandó kiadások:
- Alapanyag. Ezen nincs mit magyarázni, meg kell vennünk.
- Reklámköltség. Manapság képtelenség fizetett hirdetés nélkül boldogulni, ezért ez szintén létfontosságú kiadás.
- Csomagolás. Jelenleg még nem adunk díszcsomagolást a termékekhez (bár ez a hetekben változni fog), de ami van, azt is ki kell fizetnünk.
- Munkadíj. Talán ez a legelhanyagolhatóbb az egészből, de nyilván senki sem dolgozik ingyen. Mindenki szeretne profitálni. Az már más kérdés, hogy ezzel viszont nagyon el lehet szállni, éppen ezért igyekszünk észszerű keretek között tartani ezt az összeget.
- Adó. Igen, talán ez az, amit a legtöbben elfelejtenek. Ugyanis az ékszerkészítők többsége, olyanok is, akikről nem is gondolnád, adózik a bevételből. És ez az, ami leginkább megdobja az árat.
Szubjektív alapon pedig:
- Maga az ötletelés. Az idő pénz, tartja a mondás, és a termékek nagy részével elég sokat kísérletezgetünk, mire a közönség elé engedjük őket.
- Kézműves termék – mint fogalom. Igen, ez legalább annyira nincs szem előtt, mint az adó. Pedig ha belegondolsz, mi - valamint a hozzánk hasonló oldalak általában - nem raktárkészletről dolgozunk. és mindenkinek egyedileg készítjük el a terméket.
Hirtelen talán ezek lennének a főbb szempontok, ami alapján próbáljuk a legbarátibbra bekalibrálni az árat. Vannak még tételek, amelyeket felsorolhatnánk, de az már tényleg szőrszálhasogatás lenne.
Egy valamit azonban fontos szem előtt tartani, amikor kézműves terméket vásárolsz. Mégpedig azt, hogy ezek nem tömeggyártott ékszerek. És ha valaki ezt képtelen elfogadni, akkor igen, lehet rendelni Kínából is hasonló karkötőket, de annak megint ezer és ezer buktatója van.
Nem azt mondjuk, hogy mindenképp tőlünk kell vásárolni, mivel ez nem támogatás, hanem sokkal inkább a kézműves munka megbecsülése. Legyen az egy ásvány karkötő, egy paracord karkötő, vagy egy védelmező kabbala karkötő, a vevőnek tudnia kell, hogy ezek Neki, személyre szabva készülnek.
Reméljük, hogy eme kis szösszenet valamicske betekintést engedett a hátterek mögé, és hatására egy picit más szemmel tekintesz majd munkásságunkra.
Kezdésnek vess egy pillantást prémium ásvány karkötőinkre. :)
Rapcsák Balázs
Twisted Cords
Hozzászólások